2010. február 28., vasárnap

MONDD, TE MIT VÁLASZTANÁL?



A fizikai világba való lépésünkkel lemondtunk arról, hogy emlékezzünk önmagunkra. Ami azért jó, mert ha már át akartuk venni az irányítást, akkor szabad akaratunk van abban, hogy mit választunk. Én azért szeretném az emlékezést választani, mert ha így teszek, mindig sokkal jobban érzem magam.


Ma például telihold van, és tízmilliószoros nap. Ennek kapcsán elmentem egy rendezvényre, ahol sok ember azért gyűlt össze, hogy emlékezzen. És az emlékezés újra elhozta a gyógyulást, az összekapcsolódást, és az egymásra nézést.

Az is a szabad akaratunktól függ, hogy mikor teremtünk ilyen alkalmakat legközelebb. Bármelyik nap lehet tízmilliószoros nap, akár a holnapi is.

Ilyen alkalmakat teremtünk a Műhelyben is. Nem kell hozzá más, csak néhány ember, aki gyakorolja szabad akaratát.

2010. február 24., szerda

MIBEN REJLIK A VARÁZSERŐ?



Éppen Wass Albert: A funtineli boszorkány című könyvét olvasom (már nem először). A főszereplő - Nuca - varázserővel rendelkező kislány - majd fiatal nő és asszony -, aki varázserejének egy részét épp abból meríti, hogy szoros közelségben, valódi összhangban él a természettel. Elég a szemébe néznie egy állatnak, és erősen akarnia, hogy az megtegyen valamit, és úgy lesz.

Varázserejének másik oldala nem függ az akaratától, és emberekhez kapcsolódik. Amikor valakivel beszélgetve mélyen a másik szemébe néz, egyik pillanatról a másikra, váratlanul képek peregnek a szeme előtt, amelyek az illető múltjáról vagy jövőjéről szólnak, teljes bizonyossággal.

Erejének harmadik aspektusa pedig az elfogadásban rejlik. Abban, hogy bármi is történjék az életében, bölcs derűvel (néhol belenyugvó szomorúsággal) fogadja, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy kiálljon saját magáért, amikor épp arra van szükség.

A VARÁZSERŐ ÉBRESZTŐ MŰHELYBEN visszanyúlunk az ősi tudáshoz, amely mindannyiunkban ott rejlik. Felidézzük azt a mélységes bizalmat, amely a saját képességeinkbe vetett hit létrejöttéhez szükséges. Megfogalmazzuk legmélyebb vágyainkat és megtapasztaljuk azt a támogató erőt, amely együttes energiánkból fakad. Ráébredünk arra, hogy olyasmire is képesek vagyunk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna.

Gyere, és tarts velünk ebben a kalandban!

A következő időpontról hamarosan tájékoztatunk
 
(Az írás elején látható festmény Josephine Wall munkája.)

A MŰHELY


A Varázserő ébresztő műhelyben tündérekkel és manókkal fogsz találkozni, akik azért gyűltek egybe, hogy saját varázserejük ébresztésén keresztül hozzájáruljanak mások fényének emeléséhez, a vágyak valóra váltásához, és gyógyítsanak a szeretet erejével. Ezek a tündérek és manók maguk a Műhely résztvevői, vagyis Te is, ha eljössz közénk.

Így ír erről egy kedves résztvevő, aki varázserejének erőssége engem is meglepett:

"Néha tényleg már-már közhelyszámba megy, hogy ilyenkor kiderül, hogy valójában milyen szép, valódi és mély élményekkel tudjuk egymást megajándékozni. A kérdés inkább az, hogy nem lehet-e, hogy valójában mindig is ilyenek voltunk, és adott esetben szívünk leghőbb vágya valakit ilyen, vagy még nagyobb ajándékban részesíteni, csak nem tudjuk, hogy tegyük, vagy az illető hogy fogadná? Öröm volt látni a másik arcán, egyfelől mennyire zavarba jött, másfelől mennyire örült a "kényeztetés" hatására. Akár azt is leírhatnám, hogy beleszerettem ebbe a világba...
Azt érzem, több rétegben érintődtünk, legalábbis én, csak nem tudnám megmondani, mikor melyik történés hogyan vett részt az adott folyamatban. Persze, ez nyilván nem is cél, a lényeg, hogy át tudtuk magunkat adni ennek a folyamatnak egymás hasznára is."-Laci

A Varázserő ébresztő műhelyben tehát csodákat adunk és kapunk, és közben megtapasztaljuk ősi, szunnyadó varázserőnk újraéledését.

Gyere el Te is a következőre! Az időpontról hamarosan tájékoztatunk minden kedves olvasót.

Ha jelzed részvételi szándékodat, értesítünk a helyszínről is: arato.monika@t-online.hu

(Az írás elején található manók Bubutimár Éva munkái)