Éppen Wass Albert: A funtineli boszorkány című könyvét olvasom (már nem először). A főszereplő - Nuca - varázserővel rendelkező kislány - majd fiatal nő és asszony -, aki varázserejének egy részét épp abból meríti, hogy szoros közelségben, valódi összhangban él a természettel. Elég a szemébe néznie egy állatnak, és erősen akarnia, hogy az megtegyen valamit, és úgy lesz.
Varázserejének másik oldala nem függ az akaratától, és emberekhez kapcsolódik. Amikor valakivel beszélgetve mélyen a másik szemébe néz, egyik pillanatról a másikra, váratlanul képek peregnek a szeme előtt, amelyek az illető múltjáról vagy jövőjéről szólnak, teljes bizonyossággal.
Erejének harmadik aspektusa pedig az elfogadásban rejlik. Abban, hogy bármi is történjék az életében, bölcs derűvel (néhol belenyugvó szomorúsággal) fogadja, ám ez nem akadályozza meg abban, hogy kiálljon saját magáért, amikor épp arra van szükség.
A VARÁZSERŐ ÉBRESZTŐ MŰHELYBEN visszanyúlunk az ősi tudáshoz, amely mindannyiunkban ott rejlik. Felidézzük azt a mélységes bizalmat, amely a saját képességeinkbe vetett hit létrejöttéhez szükséges. Megfogalmazzuk legmélyebb vágyainkat és megtapasztaljuk azt a támogató erőt, amely együttes energiánkból fakad. Ráébredünk arra, hogy olyasmire is képesek vagyunk, amiről korábban álmodni sem mertünk volna.
Gyere, és tarts velünk ebben a kalandban!
A következő időpontról hamarosan tájékoztatunk
(Az írás elején látható festmény Josephine Wall munkája.)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése