2010. február 24., szerda

A MŰHELY


A Varázserő ébresztő műhelyben tündérekkel és manókkal fogsz találkozni, akik azért gyűltek egybe, hogy saját varázserejük ébresztésén keresztül hozzájáruljanak mások fényének emeléséhez, a vágyak valóra váltásához, és gyógyítsanak a szeretet erejével. Ezek a tündérek és manók maguk a Műhely résztvevői, vagyis Te is, ha eljössz közénk.

Így ír erről egy kedves résztvevő, aki varázserejének erőssége engem is meglepett:

"Néha tényleg már-már közhelyszámba megy, hogy ilyenkor kiderül, hogy valójában milyen szép, valódi és mély élményekkel tudjuk egymást megajándékozni. A kérdés inkább az, hogy nem lehet-e, hogy valójában mindig is ilyenek voltunk, és adott esetben szívünk leghőbb vágya valakit ilyen, vagy még nagyobb ajándékban részesíteni, csak nem tudjuk, hogy tegyük, vagy az illető hogy fogadná? Öröm volt látni a másik arcán, egyfelől mennyire zavarba jött, másfelől mennyire örült a "kényeztetés" hatására. Akár azt is leírhatnám, hogy beleszerettem ebbe a világba...
Azt érzem, több rétegben érintődtünk, legalábbis én, csak nem tudnám megmondani, mikor melyik történés hogyan vett részt az adott folyamatban. Persze, ez nyilván nem is cél, a lényeg, hogy át tudtuk magunkat adni ennek a folyamatnak egymás hasznára is."-Laci

A Varázserő ébresztő műhelyben tehát csodákat adunk és kapunk, és közben megtapasztaljuk ősi, szunnyadó varázserőnk újraéledését.

Gyere el Te is a következőre! Az időpontról hamarosan tájékoztatunk minden kedves olvasót.

Ha jelzed részvételi szándékodat, értesítünk a helyszínről is: arato.monika@t-online.hu

(Az írás elején található manók Bubutimár Éva munkái)

2 megjegyzés:

  1. Én mint férfi energia már a második Varázserő műhelyen vagyok túl...illetve vagyok benne. Azért benne, mert ezt most is érzem magam körül,mintha nem is jöttem volna el onnét, mintha most is ott lennék azokkal a lelkekkel akikkel ezt együtt élhettem át. Fantasztikusan éreztem magam, és jó volt látni mind két alkalommal azon résztvevőket akik energiát kaptak tőlünk, akiknek adhattunk. Mintha egy picit más lélek távozott volna körünkből, mint aki érkezett. Azt is érzem, hogy bennem is elindult egy folyamat... bátrabb lettem. Könnyebben fel vállalom önmagamat, azokat a belső igényeimet, amiket rég érzek magamban, de amelyeket a félelmeim uraltak. Most viszont, azt érzem, hogy elvágták a félelmeket bennem, és biztos vagyok abban, hogy ezen, ott a "műhelyben" is sikerült nagyon sokat javítani. Köszönöm, hogy ott lehettem, és köszönöm a páromnak, hogy ezt megmutatta nekem, mint lehetőséget. A legjobbakat kívánom Mindenkinek! Balázs

    VálaszTörlés
  2. Örülök a sikereidnek Balázs! Nagyon jó páros vagytok, és jó látni mindkettőtök változásait.

    VálaszTörlés